Murti-imádat

Az Úr képmás-inkarnációja tehát Isten "alászállása", amikor az Úr emberi gondoskodásra bízza magát. A múrti isteni vendég, akit ennek megfelelő fogadtatásban kell részesíteni. Ezért az imádat során a hívők füstölőt, virágot, lámpást, himnuszokat és ételt ajánlanak a múrtinak, ami nemcsak a saját érzékeiket tölti el örömmel, hanem a múrtiét is.

Ez a kapcsolat szeretetteljes viszonyt alakít ki a bhakta és Isten között. ,,A [vaisnava] imádat - írja Eck - értelemszerűen nem az az alkalom, amikor a hívő jógí módjára visszavonja az érzékeit... hanem az az alkalom amikor éppenséggel felébreszti és Istenre irányítja azokat. Amikor a hívő belép a templomba, az ajtó melletti csengővel jelzi érkezését. Az érzékek energiáját tehát Isten megértésére fordítja. Így nem csupán a látása finomodik a darsana révén, hanem a többi érzéke is Istenre irányul és így egyre élesebbé válik."

A képmás, amelyet nézni, fürdetni, díszíteni, megérinteni és imádni lehet, nem a hívő és az Úr között áll, mintegy begyűjtve a Legfelsőbb Úrra irányuló tiszteletet, hanem mivel maga az Úr formája, éppen a képmás könnyíti meg és mélyíti el az Isten és a hívő közötti kapcsolatot, lehetővé téve az érzelmek legszabadabb áramlását." 

Másként fogalmazva: azzal, hogy Isten elfogadta, hogy múrti formájában inkarnálódjon, az emberiség iránt érzett szeretetét juttatta kifejezésre. Ennek a fontos gondolatnak adott hangot Pillai Lókácsárja, a Rámánudzsa-hagyomány nagy tanítója, az alábbi ékes sorokban: 

"Ez az Úr legnagyobb kegye. Hogy szabad létére megköti magát, és független létére függő helyzetbe hozza magát, s mindezt a bhaktájának végzett szolgálata gyanánt.. Más formákban az ember az Úr tulajdona. De lám, mily magasztos áldozatot vállalt Ísvara [Krisna] a múrti-formával! Hiszen itt a Mindenható a bhakta tulajdonává válik... A bhakta szállítja mindenhová az Urat, ő legyezi, ő eteti, ő játszik vele. Óh, igen, itt a Végtelen véges lett, hogy még egy kisgyermek is felfoghassa, megérthesse és szerethesse Őt."